Az XCO verseny érdekessége, hogy az erdő közepén, mindenféle emberek lakta helytől legalább 5-10 kilométerre van. Az infrastruktúra minimális lesz, az is mobil - aggregátor, mint áramforrás és mobil WC. De mit is várunk, hiszen itt egy kilátó lesz, ahova az emberek kikapcsolódni járnak, na meg persze a cross country verseny. A hely adottságaiból kifolyólag a ratjkapu egy lejtőn lesz, ami miatt a verseny kezdetén fegyelmezetten, óvatosan - lassú rajttal - kell indulni!
A gyerekverseny pályája minden gyerek számára könnyen teljesíthető, aki már bringázott az erdőben. A felnőtteké is inkább maratonos jellegű, kevés technikai tudást igényel. Aki járt már a Kürtős Kupán és az a pálya tetszett, akkor valószínűleg itt sem fog csalódni. A pályában egy nagy emelkedő lesz, ami ránézésre borzasztó. Aztán amikor odaérünk, akkor még jobban... De felfelé tekerve már sokkal barátságosabb és a verseny utáni délutánra teljesen megszépül az emléke.
A pályabejáráson több, mint huszan vettünk részt és az alábbi visszajelzéseket kaptuk:
Albert Katalin (master maraton bajnok, VKE-Nelson):
"Új kilátó kerül átadásra Ajka mellett, aminek a keretében vár ránk a cross country verseny. A nem túl nehéz, nem túl technikás pálya hossza kb. 4 km, amin nekünk nőknek várhatóan 5 kört kell megtenni. Akinek van egy kis mountis tudása, simán letekerhető. Nincsenek sziklák, letörések, ami egy komolyabb pályán megszokott. Élvezhető a pálya, ajánlom mindenkinek!"
Borza Zsiki (hobbi kerékpáros, Veszprém):
"Murvás erdei utakhoz szokott bringásként elég nagy kihívásnak számított ez a pálya, mind erőnlétben, mind kardióban. A sík szakaszok teljesithetők, de a kilátó előtti emelkedő és az azt követő kanyargós lejtő "bedarálja" az embert. Sajnos egy kör után már úgy éreztem magam, mintha az utolsónál tartanék. A kilátás viszont pazar! :)"
Antalics Arnold (hobbi kerékpáros, Ajka):
"Két kört tettünk meg, egy rövidet és egy kicsit hosszabbat. A hosszabb pálya jobban tetszett a plusz emelkedő és az ösvényes lefele miatt. A pálya jól járható, annak ellenére, hogy egész héten esett az eső. Az utak többnyire szélesek, több nyomvonalat is lehet választani, szinte mindenhol lehet előzni. A táv legnehezebb szakasza az utolsó emelkedő, de jó feltekerni rajta többször. Összességében nagyon szuper a pálya. Köszönöm hogy bejárhattam Veletek."
Lengyel Lajos (hobbi kerékpáros, Ajka):
"A 2014.08.17-én szervezett Lugos-tető XCO pályabejárás nagyon jól sikerült. A pálya nagyon jól járható! Én mint hobbi bringás nagyon élveztem a technikás lejtőket és jó meredek emelkedőket. Már várom azt a bizonyos napot,hogy jól elfáradjunk :)Előre is köszönjük a szervezést!"
Mayer Balázs (VKE-Nelson, Ajka):
"Jól ismerem a Kab-hegyet és környékét, hiszen általában az edzéseimet itt abszolválom, így a pálya nyomvonala sem teljesen ismeretlen számomra. A hosszú és gyors lefelék, valamint az enyhén meredekebb, hosszú felfelé mászások miatt, néha olyan érzésem volt mint egy maraton verseny pályáján bringáznék, viszont annál sokkal élvezetesebb, hiszen nincs benne "unalmas" szakasz, végig "pörög a pálya", durván 3,7 km-en keresztül!A nyomvonal széles, így a versenyzéssel most ismerkedők is bátran rajthoz állhatnak, hiszen bőven el lehet majd férni."